Társas lények vagyunk. Ez egy olyan axióma, amit senki nem akar megkérdőjelezni. Folyamatosan keressük más emberek társaságát. Örömforrásaink közül az egyik legfontosabb, amikor együtt tudunk lenni olyanokkal, akiket szeretünk. Rengeteget teszünk azért, hogy éltető legyen a kapcsolatunk szüleinkkel, testvéreinkkel. Aztán, amikor úgy érezzük, hogy eljött az idő, keressük azt az embert, akivel mindenkinél szorosabbra szeretnénk fűzni a kapcsolatunkat, és ha megtaláltuk, akkor vele alapítunk családot. Csatlakozunk például szurkolói csoportokhoz, ahol megélhetjük a közösség élményét és az elfogadás otthonos melegét. Számtalan cselekedetünkkel bizonyítjuk a fenti kijelentés érvényességét és mégis mindannyian küzdünk nehézségekkel ezen a területen. Konfliktusokat élünk meg családon belül és kívül egyaránt. Ahogy az egyik legnagyobb örömforrásunk az emberekkel való kapcsolataink, úgy talán a legtöbb szenvedést is az ezen a téren szerzett sebeink okozzák nekünk.
Te is küzdesz a párkapcsolatodban, vagy nehezen kötelezed el magad valaki mellett? Viharos a viszonyod a szüleiddel, vagy már évek óta fel sem hívtad őket? Ha szívesen beszélgetnél erről valakivel, akkor vedd fel velem a kapcsolatot!
